Nyelvválasztó:



Pannon Player Agency

Laczkó Mihály játékosügynök — Pannon Player Kft.






hírek

Győri ETO: szlovák válogatott kapust szerződtettek

A 193 cm magas, 25 éves kapuvédő a szlovákiai Nagyszombat városában született, édesapja magyar. Kamenár a Spartak Trnavánál kezdte pályafutását, 2005 februárjában került a Petrzalkához, majd később az FC Nantes-hoz. A franciáknál 35 mérkőzésen védett, majd több alkalommal is kölcsönadták.

Először fél évre a török élvonalbeli Sivassporhoz került, 2011 júniusában már a Sparta Prahát erősítette, ezt követően pedig visszatért anyaegyesületéhez, a Spartak Trnavához, amelyben 12 meccsen védett, s tíz mérkőzésen keresztül nem kapott gólt. Ennek a teljesítménynek is köszönhetően indulhatott el a Trnava a nemzetközi kupában. Az aktuális szezont még a skót Celticben kezdte, szintén kölcsönben, ám a glasgow-iaknál nem lépett pályára, majd januárban a Nantes is megszüntette vele a fennálló szerződését.

A szlovák U19-es, majd U21-es válogatott után 2008-ban a felnőtt nemzeti válogatottban is magára ölthette hazája mezét, kétszer szerepelt a nemzeti tizenegyben.

Forrás: Nemzetisport.hu


videók